Válogatás

Pár napja elég másnapos voltam, és egész nap semmi érdemi dologra nem éreztem magam képesnek, szóval megcsináltam életem első válogatását. Szűk fél órás, szóval nagyjából alkalmas arra, hogy munkába/iskolába menet egy kicsit hangulatba hozza az embert a tömött és büdös tömegközlekedésen. A témája amúgy valami olyasmi lett, hogy többségében viszonylag új zenekar játszanak olyan zenéket, amiket régen is játszhattak volna zenekarok. Szóval ilyen régi iskolás, értitek.

ITT VAN.

01 Deadfall: Counting
02 Citizens Patrol: C.O.P.
03 Dead Stop: Hate Your Guts
04 Scholastic Deth: Unhindered Capitalism
05 Nazi Dust: Bad Blood
06 Out of Touch: Worthess
07 F-Minus: White Collar Crime
08 Never Healed: Far We Fall
09 Limp Wrist: Limp Wrist
10 Death Wish Kids: A. A.
11 RAMBO: Honorable Discharge
12 Violent Minds: Hit List
13 Crucial Unit: Punx N Skinz...
14 Bones Brigade: Let's Go Get Cokes
15 Straigthjacket Nation: Cheap Kicks
16 Government Warning: Fat Nation
17 Punch: Convenience Store
18 Needles: Filling Holes
19 Breath In: Dying Days
20 Look Back And Laugh: By The Pound
21 Dead Nation: Dead End
22 Cut The Shit: The Party's Over

Egyébként legkésőbb az év végén azért írok még egy postot 2009 bulijairól, amit nagy kár lett volna kihagyni, de az is lehet, hogy még sokkal hamarabb - már ha valaki már nagyon aggódott volna.

Spark - EP 2009

A végéről kezdem, ahol az egyedüli hibát vétették a srácok. Miért kell még mindig az American beauty-ból bevágni? Akárhányszor meghallgatom a lemezt, muszáj kinyomnom a vége előtt, mert elbaszná az egészet. Ez a film már olyan régóta "mindenki kedvence" és annyiszor szerepelt skit-ként is, hogy már komolyan teljesen felidegesítem magam rajta. Nem tudom elhinni, hogy nem lehetett volna bármi más helyette.

Egyébként pedig ez az egész nagyon-nagyon fasza. Fasza, hogy a délvidék legkedvesebb figurái az Elíz Csodaországban után most megcsinálták a Vajdaság Breathe In-jét. Fasza, hogy azonnal ingyen letölthető volt az egész, de még sokkal faszább két sör áráért a csináld magad album, ami a legötletesebb és legaranyosabb, amivel itthon valaha találkoztam. Persze tőlük ez valahogy teljesen természetes, talán akkor lettem volna meglepve, ha kapok egy nyomtatott cd-t műanyag zacsiban. Remélem a következő adag már 7" formájában jön ki, és akkor fel is lehet oszlatni az egész bagázst, mert mindent elértek. A felvétel minősége pontosan elég ahhoz, hogy élvezhető legyen, de legalább nem kellett azon fáradozni, hogy mocskos legyen a hangzás.

Ha jót akartok magatoknak, vegyétek meg ezt a lemezt és menjetek el megnézni a Sparkot, vagy szervezzetek egy bulit és hívjátok meg őket.

Spark Myspace

It's More Than Just Music

Az új Golliwog lemez nagyszabású vállalkozása a hozzá tartozó mintegy 40 oldalas esszé, amelyet a zenekar már letölthetővé tett, a myspace oldalán. Ahogy az első mondatokban is olvasható, vannak benne szinte hihetetlennek tűnő részek. Azonban legalább egyszer mindenkinek érdemes átrágnia magát rajta, akár elhiszi a leírtakat, akár nem. Kedvcsinálóként lefordítottam pár részletet, hátha így több emberhez jut el, aminek talán mindenkihez el kéne. Mivel a letöltéssel voltak gondjaim, feltettem ide.

Golliwog: Plague Allegiance

Bevezetés

Létezik egy világméretű összeesküvés, amelyet egy genetikai rokonságban lévő egyének alkotta rendkívüli hatalmú és befolyású csoport irányít, [...] és melynek célja a Egyetlen (fasiszta) VilágKormány létrehozása, egy nemzeti és regionális határoktól mentes világ, amely az ő akaratuknak engedelmeskedik. Háborúkat, terrorcselekményeket, éhínséget és különböző agykontroll módszereket alkalmaznak a Föld lakosságának irányításához. Szándékuk a bolygó minden egyes emberi lényének teljes és totális ellenőrzés alá vonása, valamint a világ lakosságának drámai lecsökkentése 5,5 milliárd fővel (ez mintegy 80%-os csökkenés). Bár a New World Order kifejezés általánosan használatos manapság az előbbi programpontok összefoglalására, hasznosabb egyenként azonosítani a vezető szervezeteket, intézményeket és személyeket, akik az összeesküvők hatalmas és szövevényes pókhálóját alkotják. [...]


VI. fejezet - Rend a káoszból

[...] A leghatásosabb manipulációs módszer a "Rend a káoszból", avagy a "Probléma-Reakció-Megoldás". A következőképpen működik: be akarsz vezetni valamit, amiről tudod, hogy az embereknek nem fog tetszeni. Lehet ez nagyobb hatalom a rendőrségnek, az alapvető szabadságjogok további korlátozása, akár egy háború. Tudod, hogy ha nyíltan tálalod, az emberek ellenezni fogják. Először tehát készítesz egy Problémát; elharapozó bűnözés, több erőszak, terrortámadás, kormányválság, vagy előveszed az egyik Illuminati-bábodat, mint mondjuk Szaddam Husszeint, hogy háborút kezdj. Biztosítod, hogy más legyen felelős a problémáért, ne pedig te, aki valójában mögötte állsz. Szóval csinálsz egy bűnbakot [...], egy Timothy McVeigh-t, egy Lee Harvey Oswaldot, vagy egy Osama bin Ladent (akit a CIA képzett ki és támogatott). Ezután a a kezedben lévő médiát arra használod fel, hogy megmondd az embereknek, mit kellene gondolniuk az általad előidézett eseményről és hogy kit kell hibáztatniuk érte. Ezzel elérkeztél a második fázishoz, az emberek Reakciójához. "Ez így nem mehet tovább, mit fognak ez ellen tenni?" Ez már feljogosítja az Illuminati-t, hogy nyíltan felajánlja a Megoldást a problémára, amit előidézett - új törvényhozást, amely megerősíti a globális hatalom központosításának kérdésében, vagy a szabadságjogok további morzsolásában. 9/11 volt ennek a legordítóbb példája. Minden, ami a támadásokat követte, civilek tízezreinek lemészárlását és megnyomorítását Afganisztánban és Irakban, a megfigyelések és ellenőrzések nagymértékű növekedését 9/11 hivatalos története legitimálta. Ami nem igaz. Ez a Nagy Hazugság, és egy tízéves képes lenne átlátni rajta - belső akció volt! Hitler, aki ugyancsak a Rothschild Illuminati vérvonalba tartozott, ugyanezt a módszert alkalmazta 1933-ban, mikor felgyújtotta a Reichstagot (saját parlamenjtét), majd a kommunistákra kente, hogy háborút tudjon indítani és megerősítse vezetői törvényességét.
[...] Ki húzott hasznot a szeptember 11-i történésekből? Afganisztán? Irak? Akármelyik arab ország? Nem. Viszont a Bush-kormány kapott egy kitöltetlen csekkönyvet, hogy vegye át az ellenőrzést az afgán mákföldek, az iraki olajmezők, valamint az olajban és földgázban gazdag Kaszpi-medence fölött.
[...] A ~ módszert folyamatosan alkalmazzák az emberi elmén és érzelmeken, nem kevéssé az agymosott fiatalokon és felnőtteken, akik marokszámra kezdenek fegyveres ámokfutásokba szerte a világban, azonnali fegyvertartási törvénymódosításokat vonva maguk után. Olyan emberként mondom ezt, akinek nincs fegyvere és szenvedélyesen hisz az erőszakmentességben. De ha kicsit józan ésszel próbálunk gondolkodni, túl kell tekintenünk a saját elveinken és ráeszmélni, hogy az Illuminati módszeresen próbálja lefegyverezni mindazokat, akik ellenük fordulnának. Mielőtt Hitler elkezdte megtölteni a gázkamrákat, ugyanolyan fegyver-ellenes törvényt vezetett be, mint amilyeneket ma látunk világszerte. [...]

X. fejezet - Vegycsíkok

[...] Nagyjából 1998 óta ezrek kezdték észrevenni, hogy az égre párhuzamos csíkokat és rácsmintákat húznak repülőgépek az égbolton. [...] A megkérdezett katonai és kormántisztviselők vagy tagadták, hogy tudatában lennének ilyen permetezésnek, vagy azt állították, ezek katonai repülőgépek, amelyek a fölösleges üzemanyagot engedik ki. A józan ész azt mondaná, nem engedsz fölösleges üzemanyagot reggeltől estig városok felett, majd kezded újra és újra.
[...] Egy másik furcsa jelenség a amit a vegyszer permetezés okozhat, a méhek misztikus és példa nélkül álló eltűnése szerte a világban. Méhkolóniák hagyják el a kaptárjaikat tömegesen és repülnek ki meghalni. Rekordmennyiségben pusztulnak és tűnnek el (méhészek 70-100%-os veszteségekről jelentenek), aminek katasztrofális hatása lehet a mezőgazdaságra és az élelmiszerkészletekre.
[...] Kína a legragyogóbb példája egy hatalmas országnak, ami nem részesül ebből a légszennyezésből. Azért nem, mert Kína az NWO dédelgetettje, hogy átvegye az egyesült államok helyét, mint a világ vezető hatalma, úgy gazdasági, mint katonai téren. [...] Kína a tökéletes modellje a New World Order államának - diktatúra, amelyben meghatározott számú gyermeked lehet, és amelyből olyan végletes módon hiányzik az emberiesség, hogy ártatlan polgárok ezreit zárhatod munkatáborokba, vagy ölheted meg őket, hogy eladd a szerveiket. [...]

XI. fejezet - Codex Alimentarius (élelmiszertövények)

[...] A McDonald's folyamatosan hirdeti húskészítményeit, arra bíztatva az embereket, hogy minél gyakrabban fogyasszanak húst, egyre több és több élelmiszerforrást elpazarolva ezzel. 7 millió tonna gabonából végül mindössze 1 millió tonna hús és melléktermék keletkezik. Növényalapú étrenddel és jól felosztott földterületekkel szinte minden régió önellátó lehetne az élelmiszert tekintve. A világ erdei - nélkülözhetetlenek mindenféle élethez - megdöbbentő mértékben pusztulnak a multinacionális cégek miatt. A McDonald's-ot végre kötelezték annak beismerésére, hogy valamikori őserdők területén nevelt állatok húsát használja fel, meggátolva ezen területek újratelepítését. [...]

Something For Us

A Something Against You-t kb. egész fennállása alatt egy olyan zenekarnak tartottam, ami kéne, hogy ha nem lenne. Viszont ennél sokkal több jelentősséget nem tulajdonítottam neki, azaz nem tartottam számon a "meghatározó" bandák között (amikből így hirtelen hármat tudnék mondani). Viszont amit már korábban is lehetett érezni, az a jómultkorában egy ciprusos koncert alkalmával fogalmazódott meg bennem tisztán. Talán van, aki emlékszik arra a borzasztó béna képregényre amit (többedik próbálkozásra...) sikerült rajzolnom a Nothing demójának megjelenésekor. Nem volt benne rosszindulat, de ami kiböki az ember szemét/fülét, azon nincs mit szépíteni.
Szóval igaz, hogy zeneileg sem hozott fergeteges újításokat a SAY, és Viktorka szövegeire sem mondanám, hogy abból értettem meg a punk lényegét, vagy hogy kirázna tőle a hideg. Viszont amióta én koncertre járok és nagyjából követem a "színtér" alakulását, még egyetlen zenekar hatása sem volt ennyire egyértelmű és erőteljes. Lehet, hogy csak az időzítés volt jó, de a lényegen nem változtat: a fiatal magyar zenekarok döntő többsége az ő munkásságuk nyomán indult el. Ami pedig ebből a legfontosabb, hogy elindult. Mert persze, nagyon jó, hogy 30 éves emberek csinálnak egy újabb zenekart, amiben éppen egy másik hangszeren játszanak, és jól szórakoznak, de azt hiszem mindannyiunk számára világos, hogy nem ezektől a "project"-ektől kell várni az itthoni pankélet fellendülését. Hanem attól, hogy tizenéves srácok költik gitárokra és felvételekre a pénzüket alkarra varratás helyett. Mivel pedig minden rendes ember bevallhatja, hogy fiatal korában majmolta az aktuális hőseit, nincs miért belekötni egy kísértetiesen hasonló borítóba, egy ugyanúgy összeragasztószalagozott gitárba, vagy éppen egy a felolszlás után néhány héttel már programba ágyazott feldolgozással. Anno én is nagyon szerettem volna egy Newborn számot játszani, csak hát nem ment, még akkor sem, hogy olyan magasságban tartottam a gitárom, ahol az aktuális kedvencek. Mielőtt még valaki félreértené, vannak, akik idősebben is ezekről a rajtkövekről ugranak el, csak ők már egy kicsit észrevétlenebbül csinálják.
Ahogy pedig múlik az idő, azért a zenekarok nagy része kitalálja, hogy valóban mit is szeretne játszani (vagy felolszlik, persze), akkor pedig még az is megtörténhet, hogy nem lesz olyan kínos egy külföldi banda elé nagyítóval keresni a szóbajöhető magyar zenekarokat, vagy csak egyszerűen nem lesz unalmas itthoni koncertekre járni. Mert valljuk be, ez azért nem olyan rég még egy teljesen valós probléma volt, bár nem akarom elkiabálni, mert most is csak a fény pislákol az alagút végén.

befogják a pofád

Éppen néhány napja említettem meg a ROIR-t, ma pedig egy abszurd hír landolt myspace bulletin falon:
A jövőben a szerb zenészeknek, zenekaroknak egy bizonyos Szerb Előadók Szövetségéhez (szabad fordítás) kell tartozniuk ahhoz, hogy külföldre mehessenek játszani. A tagság persze éves díjhoz kötött, de ez még a kisebbik probléma. Előbb számot kell adni a hangszeres tudásról (!), majd egy zsűri előtt kell előadni és a zsűri eldönti, hogy az illetők zenészek-e, vagy sem. Ha pedig már bevezetésre kerül ez a rendszer, el lehet képzelni, hogy nem a kontárok kiszűrése a cél az ország külföldi renoméjának szinten tartásához. Azaz nem biztos, hogy egy csörömpölő és kiabáló underground zenekar tagjai zenészeknek fognak bizonyulni (mint hogy nem is azok, de ez más kérdés). Innen pedig már csak egy lépés - a hírben ez már tényként szerepel - hogy a belföldi fellépésekhez is szükség legyen a tagsági igazolványra.
2009-et írunk, és Kelet-Európában vagyunk. A szabad véleménynyílvánítás és zenei önkifejezés pedig valóban a föld alá szorul, eldugott pincékbe vagy isten háta mögötti tanyákra? Ez azért egy kicsit abszurd. Az underground zenekarok persze megpróbálnak tenni valamit az ügy érdekében, egy myspace oldalon tudtok szolidaritást vállalni velük. Reméljük kedvező híreket kapunk majd a közeljövőben.

alap könyvek alap arcoknak 3.

"Elég a gyermekmesékből" - csaphat asztalára a kedves olvasó, és ezen alkalommal így is lesz, a sorozat mai darabja ugyanis egy interjúgyűjtemény, a 90-es évek közepéből. Talán már nem egyszer tettem rá utalásokat, hogy nem vagyok a sXe címkével ellátott zenekarok feltétlen rajongója, akkor mit keres itt egy könyv ALL AGES - Reflections on Straight Edge címmel (összeállította Beth Lahickey, kiadta a Revelations Records)? Ennek nagyjából két oka van: az interjúalanyok nagy részének szájából elhangzik, hogy "ez anno nem ennek lett kitalálva" (persze azóta megint eltelt 15 év, de a helyzet nem változott drasztikusan), illetve, hogy azért egy csomó olyan zenekarból is megszólalnak tagok, akiket én is nagyon királynak tartok. Minden interjúalany a saját helyi színterének történeteire épít, amelyekben sorra kerülnek elő az első hullámos zenekarok nevei (SSD, Uniform Choice, 7 Seconds, korai Agnostic Front), amelyek a második nagy korszakhoz vezettek. Sok történet szól a színterek egymáshoz való viszonyáról, értve ezalatt főleg a Boston - New York szembenállást, de kiderül, hogy persze mindkét oldalról voltak kölcsönösen tisztelt személyek és zenekarok (mint például a Beastie Boys, természetesen!)
A szerző állandó kérdései között szerepel a "létezik-e a true till death?" és a "hogyan látod a straight edge-t ma?", amikre néha meglepően jó válaszokat is lehet olvasni. Persze már régóta tudjuk, hogy korábban minden sokkal jobb volt, a hardcore még nem vált egy sznob hobbivá, de ezt jó sokszor kellett ugyanezt olvasnom, hogy a straight edre-ről is elhigyjem. Bár meg kell vallanom mosolyt csalt az arcomra CIV válasza az első koncerten viselt ruháira vonatkozóan, miszerint megbánta, hogy egy zöld kapucnis pólót viselt amin egy sirály volt, mert "akkoriban nem lehetett a legmenőbb szerelés".
Az olyan egyértelmű bandák, mint a Slapshot, a Judge, vagy a BOLD mellett szerencsére a post-hardcore-ba hajló zenekarok is szóba kerülnek, amiket már én is nagyon bírok, mint Walter Schreifels által a Quicksand, vagy Mike Hartsfield révén a zseniális Freewill és Outspoken (akivel Dini szerint a bajszunk is ugyanolyan, én erre nem leltem még bizonyítékot:P). Ian persze semmilyen "alap könyvből" nem maradhat ki, így természetesen itt is szerepel, felelevenítve az X-ek eredetét, egy mókás korai vitáját Ray Cappoval a straight edge és a vegetarianizmus kapcsolatáról, vagy éppen az ellenmozgalomként létrejött Revolution Summert.
Nem akarok mindent felsorolni, de annyit még kiemelnék, hogy a két leginkább kivesézett zenekar a Youth of Today és a Gorilla Biscuits, annyira talán nem meglepő módon, valamint a szerző néhány hölgyismerőse is szót kap a színtérről. Úgy érzem a lényeg már kiderült, hithűeknek kötelező darab, a többieknek csak érdekes és ajánlott olvasmány!

difficulties of crossing a border

Ha jól emlékszem, a Columbo ment a tv-ben, mikor alul egy csíkban kiírták, hogy megkezdődött Szerbia bombázása. Nem állítom, hogy kézzelfogható élmény volt, vagy hogy különösebb érzelmeket váltott volna ki belőlem akkor, de annyiban mégiscsak különbözött az összes többi híradóban látottól, hogy ha az ember nagyon akarta, tényleg hallhatta a robbanásokat és láthatta a fényeket. Azóta elég sok év eltelt, és kérdések, amik akkor messze nem jutottak eszembe, nemrég teljesen nyílvánvalóan fogalmazódtak meg bennem. Mióta van egy barátom, aki bár még európai viszonylatban sem lakik tőlem messze, de a közöttünk lévő határt csak akkor lépheti át, ha tudja igazolni, hova és miért megy. Aki nem csak fogja magát és átugrik Bécsbe, ha látni akar egy jó koncertet. Nem úgy, mint én, aki néhány tíz kilométerrel odébb születtem és jószerivel oda megyek a világba, ahova akarok. Mielőtt lett volna egy ilyen barátom, nem jutott eszembe, hogy az ország amiben élek (amit akkoriban úgy sejtem még sokkal inkább a sajátomnak tekintettem) készségesen asszisztál ahhoz, hogy a bombákat szórjanak oda, ahol ez a barátom lakik. Sőt, egész biztosan nem ő egyedül, hanem még sokan mások is.

Mindezek mellett ennek a barátomnak még egy nagyon király zenekara is van, és nem régen jelent meg az első lemezük Last Flood címmel, ők a Reflections of Internal Rain. Szemfülesebb koncertlátogatók már nem egyszer elcsíphették őket Magyarországon, de azért ahhoz tényleg éberség szükségeltetett. Igazából mondanám, hogy milyen kár, hogy nem egy magyar zenekar csinálta ezt az albumot, de azért évente talán így is el tudok menni egy koncertjükre, akkor meg teljesen mindegy. A hangzás persze nem világmegváltó, ahogy itt Közép-Európában megszokhattuk már, de sok újabb magyar anyaggal szemben viszont mer egy kicsit mocskosan szólni, és így már mindjárt kellemesebb az összkép.

A legalkalmasabb talán az "epikus-crust" kategóriájába lenne pakolni őket zeneileg, de azért nem kizárólag a Tragedy/From Ashes Rise, hanem a Witch Hunt-os vonalra is lehet gondolni, miközben nekem többször is beugrott az Another Year, vagy (pl. az üveghangokra kiabáláskor) a Children of Fall. Viszonylag hízelgő hasonlatok, ha engem kérdeztek. Mindehez persze kizárólag a hosszú és hiábavaló küzdelem után elvetélt álmokról és a magányosan elvesztegetett napokba erőszakolt hitről  van értelme kiabálni - persze ez igaz általánosságban is, hiszen "a vidám zenék szart sem érnek". Az egyetlen, amit szerintem mindenképpen ki kellett volna hagyni, az az utolsó számban az utolsó szám két tisztán kiénekelt két sorát, ami még egy 80-as évekbeli popzenekartól is túlzásnak hatna, nem hogy egy ilyen tökös lemez utolsó percében.

http://www.myspace.com/reflectionsofinternalrain

a hazai klubélet forradalma

Az egész úgy kezdődött, hogy a Filter mostani programszervezőjével beszéltem telefonon, aki érdeklődni kezdett, hogy milyen koncerteket és mióta szervezek, mert ő valami olyasmin dolgozik, ami bizony a honi koncertszervezést fogja nagymértékben előrevinni és ehhez keres vállalkozó kedvű embereket. Ki tudja, ezt az embert még nem ismertem, szóval azt mondtam találkozzunk, miért ne mondaná el, mit akar.
Egy hete ilyenkor a Filterben ültem, az ötszáz forintos sörömet kortyolgatva, és a kosármeccset bámultam a tévében. Már az elején kezdett elromlani az egész. Az úriember két lánykával társalgott - hamar kiderült, hogy ugyanarról a dologról, amit majd nekem is el fog mondani, és 5 perc türelmemet kérte. Szóval vártam, miközben egy negyvenes tagokat felvonultató kutyaütő metálbanda játszott magának és a néha beténfergő 2 embernek. "Szóval ilyen zenekarok miatt nincs hely két hónapra előre", gondoltam magamban, de ezt már meg lehetett szokni. Persze ott jött-ment az a mihaszna "hangosító" gyerek is, majd később megérkezett méltó párja, Pásztor Tamás hátulról is maximum ronda, dagadt nőnek nézhető segédje. Akkor már tudtam, kurvára rossz helyen vagyok. Közben bár nem akartam hallgatózni, de a lányokkal folytatott beszélgetésből percenként csapták meg a fülem a "százalék" és "menedzser" szavak. Ha már lejöttem, azért csak akartam várni a dolgot, de az 50. percben már elhatároztam az egy órás ultimátumot. Éppen belefért a kolléga.
Nem tudom van-e jelentőssége, de túl sokat azért nem akarok leírni ennek a forradalmi rendszerről. A lényeg annyi, hogy egy maréknyi zenekart menedzselne egy-egy ember. A koncertbevétel százalékáért. Aztán kiderült, lennének, akik csak úgy hobbiból kerültek ehhez közel - mint én - és vannak - mint a lányok - akik művelődésszervezőnek (vagy már máshogy hívják, de a jogutódja) tanulnak és ezt szakmai gyakorlatként csinálnák. Hát jó. Aztán ugye jött az, hogy nagyrészt legalább olyan stílusú zenekarokkal lehetne foglalkozni, amelyet kedvelsz. Ez logikus! Aztán mikor elmondta, hogy a két feketébe öltözött lányka számára is a punkbandák lenne ez a terület, akkor már komolyan kezdtem rájönni, hogy nekem itt már nem sok keresnivalóm lenne.
Oh, azt kifelejtettem, hogy ebbe a rendszerbe való bekerülésnek persze díja van, évente öt számjegyű. Próbáltam megjegyezni, hogy szerintem a punk szubkulturából jövő zenekarok nem fognak fizetni ilyesmiért, mire a válasz az volt, hogy ez havi szinten fejenként kevesebb, mint egy doboz cigi. Meg hogy több zenekar is mondta már, hogy őket ez igenis érdekelné. Most is lesz valami emocore zenekar, amit ő fog menedzselni. Ám legyen. Én csak annyit akartam megtudni, hogy ez elősegíti-e valamilyen szinten külföldi zenekarok itthonra történő leszervezését, erre azonban csak homályos "hát nem igazán" jelentéstartalmú választ kaptam.
Szóval persze nem lesz közöm ehhez az egészhez, de ami miatt leírtam mindezt az az, hogy bevalljam, egy-két pillanatig még gondolkoztam is a dolgon, bár úgy utólag teljesen érthetetlen, miért. Talán mert mostanában elég szűkös az anyagi helyzetem és bármilyen ajánlatot megfontolok, amivel minimális pénzt is kereshetnék. Elég gyenge kifogás, majd az attitűd jóllakat!
Úgyhogy a koncertszervezés új kora egyelőre nem köszönt be, marad egymás basztatása a klubokkal, akiknek a vezetői plusz párezer forintért eladják az anyjukat, vagy amúgy is a picsába kívánják a csörömpölést meg az egymást lökdöső embereket. Várjuk tovább azt szikrát az ősrobbanáshoz.

this music will survive

Aki olvasta néha a régi blogot, annak nem új, hogy nem posztolok videókat, hacsak nem lehető legnagyobb kedvencekről van szó. A korábban már elérhető hanganyag után itt a videó, ami vitathatatlanul bejegyzést érdemel, és akit ettől nem ráz ki a hideg, az inkább adja fel:

alap könyvek alap arcoknak 2.

Még egy kicsit elidőzve a fikciónál, a dokumentáris igényű darabok előtt egy rövidke novellás könyvet ajánlanék. Aaron "Cometbus" Elliott neve ismerősen kell, hogy csengjen azoknak, akik valaha is külföldi fanzinek után kutakodtak a világhálón. Az írás mellett amúgy játszott több tucatnyi zenekarban, még Billy Joe-val is, de még így is ezen munkássága a kevésbé jelentékeny. Első könyve a Cometbus című 'zine régebbi cikkeinek válogatásából jelent meg, majd másodikként a Double Duce, amely egy önéletrajzi ihletésű novella (később kiegészítve további rövid sztorikkal).
Egy ajánló szerint ami az Úton a beat nemzedéknek, az a Double Duce a Berkley (CA) punk színtérnek. Az mindenesetre biztos, hogy az érintettek számával arányosan kisebb lélegzetvételű a könyv is - pár délután alatt ki lehet végezni, ha az ember hozzászokott a kézírás-szerű betűtípushoz. Bár érthető okokból egyiknél sem tudtam leellenőrizni, a hasonlat helytálló lehet abban, hogy mindkettő elég érzékletesen ad át egy életérzést, a maga minden szépségével és nyűgével. Emellett a DD szinte elejétől a végéig rendkívül szórakoztató és mulatságos.
Főhősünk (gyk. a szerző) foglalt és bérelt házakon át vándorol, a legkülönfélébb lakótársakkal és szomszédokkal kell egyről a kettőre jutnia, miközben a többük által gyártott fanzinek általában eladatlan halmokban állnak a szobákban, amelyek minden esetben gyors pusztulásnak vannak kitéve.
Kihagyhatatlan szereplők az elviselhetetlen barátnők, a megőrülő, vagy jó útra térő barátok, a kellemetlenkedő rendőrök. A történetek általában mindössze két-három oldalasak, szóval esély sincs arra, hogy ráunjunk a dolgokra: bosszú egy fánkosboltból ellopott plakát miatt, a lakhelyül szolgáló víztorony felgyújtása karácsonyfával, fordított zenekaralapítás, mindez persze általában étel hiányában és szesz társaságában.
Szóval ha nem utasítjátok el csípőből a crustpunk életérzést, ezt a könyvet sem szabad kihagynotok, márpedig az igazi alap arcok nem a pipere hárdkórosok. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy a nyelvezet nem mondható éppen bonyolultnak, szóval angolul keveset olvasóknak kiváló kezdési lehetőség!

alap könyvek alap arcoknak

Remélem mostanra azért a leglustábbak is kiolvasták a karácsonyra kapott Punk a platónt, szóval gondoltam a közeljövőben próbálok majd adni pár tippet azoknak, akik úgy érzik, képesek lennének még pár könyv befogadására, és akik szívesen bealáznák azokat, akik azt merik még mondani 2009-ben, hogy "tisztára olyan volt, mint a GitV-ben".
Az első áldozat a Salad Days, Charles Romalottitól. Mégpedig azért, mert alaptörténetében mutat hasonlóságokat a Get In The Van-nel: főszereplőnk egy ambíciózus fiatal punk srác, aki előbb a középiskolában alapít zenekar a néhány maradék kívülálló cimborájával, majd később lehetősége nyílik, hogy csatlakozzon kedvenc bandájához, akiknek előtte csak otthon hallgatta rongyosra a lemezét. A helyszín természetesen az USA - Iola, Kansas. Persze Rollins realista és groteszk (nem mellesleg valós) történetéhez képest ez inkább egy romantikusnak mondható (nem, nem love story, te paraszt), de azért még a fogyaszthatóság határain belül tartott mese. A történetről persze nem akarok túl sok poént lelőni, de minden szóba kerül, amire a magunk fajta ugrik és amit már annyiszor hallottunk az USA-ban játszódó sztorikban: pizzafutár állás, 5-10 punk lakta ház, menekülés a redneck-ek elől, koncertek isten háta mögötti helyeken. Ami jelzi, hogy a szerző azért otthon van a témában, hogy a színtér tipikus figurái tökéletesen ábrázolva jellennek meg, és bizony minden egyes kaszton (mint például a harcos feminista, vagy az X-es kissrácok, de akár ide vehetjük a zenéléssel felhagyó, munkát és családot vállaló legjobb barátot is) elég jól lehet szórakozni, bár így a főhős már-már hibátlannak tűnik (a maximalizmusán, nomeg a jó ideig hordott, derékig érő zöld rasztáján kívül), de ezt elnézhetjük.
Hogy a történetek, amelyekben valós zenekarok szerepelnek mekkora részben igazak, arról ötletem sincs, mindenesetre ki tenne le egy könyvet, amiben a gyorskajáldába betérő és kizárólag infantilis fingós vicceket elsütő geek-ekről kiderül, hogy a Descendents tagjai? Több poént azt hiszem nem lövök el, de rengeteg közismert zenekar bukkan fel, hogy ennél egy sokkal meglepőbb magyar zeneszerzőről már ne is beszéljek.
Szóval ha te sem bírtad elviselni a Harry Pottert, viszont fekete bárány volt a jeled az oviban, akkor ez a könyv neked való. Könnyed kis fejlődésregény koncertekkel, turnéval, abszolút hiteles előadásban és néhány király mondattal, amiket később kitehetsz a myspace oldaladra.

Igyunk, hogy legyen mit köpni

Mivel még az iwiw is olyan szar, hogy nem tudok szórakozni az "ismerősök friss képei"-n, ezért inkább elmesélem, mikkel voltam elégedetlen az elmúlt hetekben!
Voltam először is a Something Against You utolsó előtti koncertjén, ami így leírva egészen izgalmasan hangzik, de aki ott volt akár ezen, vagy az egy héttel korábban, akár azt is mondhatná, "én is feloszlanék". Persze gondolom mindenki megszokta már, hogy semmi tánc nincs a koncerteken, semmi sem olyan már, mint anno 81-ben. Nem, idén már az ordas panklányok kifizettetik Vendellel a sört, amit az egyetlen megmozdulás alkalmával azonnal kilökött az egyikőjük kezéből. Viszont ez is csak mókás volt, nem zavaró. Ami zavaró, az az, hogy miért kell fél órát várni arra, hogy valaki megszerelje az egyetlen fellelhető mikrofont? Két részről tudnám a kérdést megközelíteni. Tudom, hogy elég szánalmas ilyen távlatból ezzel példálózni, de mikor volt egy zenekarunk még régen, a mindenkori énekesnek volt egy saját mikrofonja. Mint ahogy a többieknek gitárja, meg dobja, akik emellett simán elköltötték egyéb kis vackokra egy-két mikrofon árát egy évben. Szóval eddig is köztudott volt, hogy kiabálni egy zenekarban kurva kényelmes dolog, mert maximum besegítesz a cipekedésnél, aztán hangolni sem kell, csak megérkezel, ordibálsz, vége. Amennyiben például higiéniai szempontokat nem veszek figyelembe (látom, most azért már tényleg mindenki bezárja az oldalt), akkor is csak simán nem fair anyagilag a többiekkel szemben. Főleg ha figyelembe vesszük - és akkor meg is érkeztem a másik oldalhoz - hogy az ember sosem tudja mi vár rá ezekben a szar "klubokban". Mint például a szegedi Garaboncziás, amit ugyanúgy minősít a mikrofonok teljes hiánya, mint a vállalhatatlanul szar és drága sörválaszték. Igazából a dolog annyiból érdekes, hogy ha nem telnek el súlyos félórák az ilyen pöcsölésekkel, akkor talán belenézek az utolsó zenekarokba is, ahelyett, hogy hazamegyek aludni.
Nade ha csak ennyit írok, még alig baszogattam valakit, szóval jöjjön is a következő kedvenc témám. Olvasom a Reaction-t, és benne, hogy gitárost keres a Motivation. Még el is mosolyodom, mostanában úgy is egyre többször játszom el a gondolattal, hogy újra kéne valamit zenélni, csak hát mindig van kifogás. Meg a Fülöp-szigeteken is király lehet játszani. Aztán látom, hogy nade ám legyen vegetáriánus sXe az a gitáros. Még gyorsan leszögezem, itt most nem a Motivation fikázása következik. Ellenben érdekelne, hogy vannak-e még a világon, akikben ellenszenvet kelt a zenekarok utáni "vegan, vegetáriánus straight edge" "stílusmeghatározás". Csak mert szerintem ez egy demagóg és populista húzás. Ismételném, hogy ez csak a Moti hirdetésének apropóján jutott újra eszembe. Ha van egy fasza zenekarod, értelmes mondanivalóval, akkor mi szükség van ilyen címkékre? Azt gondolnám, hogy ez mindenkinek magánügye. Persze így egyből több srác jön majd le a koncertekre, az alkorokon és vádlikon még meg sem száradt a tinta. Pedig vannak zenekarok, akiket nagyon is kedvelek, és X-esként határozzák meg magukat - csak éppen nem lesznek soha a kedvenceim. Inkább megmaradok azoknál, akik bár lehet, hogy a tagok pont nem isznak, vagy veganok, vagy akármi, de semmi kedvük a világ orrára kötni. Nem akarom túlragozni, meg egyáltalán, hülyeségnek is tűnik ekkora tömegbe belekötni, de jól esik!
Haha, azért a végére mégiscsak eszembe jutott valami: magyar zenekarok vajon milyen indíttatásból reklámozzák az "all ages", amúgy respektálandó eszméjét? Egy országban, ahol 15 évesen simán alkoholhoz, cigarettához és szórakozóhelyhez lehet jutni? Vagy van ennek a kifejezésnek egy másik megközelítése is?

7 érdekes dolog? nanee.

Csak azért megyek bele a dologba, mert Kalóz azt hitte, biztos nem fogok. Bár erősen kell gondolkodnom, hogy 7 egyáltalán összejöjjön.
1) a karácsony előtti napokban bajuszt növesztettem és még mindig megvan.
2) a látszat ellenére nehezen jutok dűlőre emberekkel, főleg ha olyasmit csinálnak, ami zavar, és ezt szóvá kell tennem
3) rendszeresen takarítok és mosogatok!
4) ha egy mód van rá, sosem iszom Coca-Colát. csak Pepsit.
5) az iskolában talán 1 kivétellel minden kötelezőt elolvastam.
6) már-már kórosan sok alvásra van szükségem a boldogsághoz.
7) valami baja van a nyakamnak. rendszeres testmozgás hiányában úgy két havonta kurvára megfájdul, és egy szűk hét, mire rendbe jön.

Na. Egyébként lehet, hogy írok majd valamikor valami értelmeset is. Erre meg válaszolhat bárki, akinek kedve tartja. Persze nem olvasom a blogotokat, haha!