Amit a punkrock adott

A közelmúltban kedvenc fórumunkon nyílt egy meglepően értelmes topic "amit a punk-rock adott nekem" címmel; oda sosem sikerült megfogalmaznom, most megpróbálkozom vele, kicsit hosszabban. Kezdeném az egyértelmű dolgokkal, amik elvitathatatlanok: egyetemista létemre nem hordok Tisza cipőt, Eastpak övtáskát, nincs rasztám, és nem látogatom kényszeresen a béna fesztiválokat. A pánk adta, hogy izgalmas a BKV-n a bérlet nélkül utazni, az éjszakai pakolásokat koncertek után, vagy hogy hülye érzés mikor megkérdezik, milyen zenét hallgatok és én azt válaszolom vergődve, hogy "háát, mindenfélét..". Ha nincs a punkrock, biztos nem altatok és kajáltatok embereket akik több ezer kilométerről jöttek és emellett marha jó fejek; és nem is írnak később újra, hogy milyen jó volt nálunk, jönnének megint. Ez már önmagában elég felemelő ahhoz, hogy azt mondjam: megéri.
Az viszont már jóval kevésbé egyértelmű, hogy például a punk nélkül is ilyen antiszociális (az utóbbi időben élhetetlen is) lennék-e. Azt hiszem ennek hamarabb mutatkoztak jelei, szóval talán szerencsés is, hogy ennek ellenére azzal, hogy lejárok bulikra, meg hasonlók, szépen lassan csak megismerkedek egyre több emberrel - nem úgy, mint a "való" világban, ahol ez még jóval nehezebben megy. Szóval nem tudom kategórikusan kijelenteni, hogy minden barátomat a pánknak köszönhetem (annak ellenére, hogy jelentős hányadukat emiatt ismertem meg), viszont akiket igen, azokat nehezebb elveszíteni.