alap könyvek alap arcoknak 3.

"Elég a gyermekmesékből" - csaphat asztalára a kedves olvasó, és ezen alkalommal így is lesz, a sorozat mai darabja ugyanis egy interjúgyűjtemény, a 90-es évek közepéből. Talán már nem egyszer tettem rá utalásokat, hogy nem vagyok a sXe címkével ellátott zenekarok feltétlen rajongója, akkor mit keres itt egy könyv ALL AGES - Reflections on Straight Edge címmel (összeállította Beth Lahickey, kiadta a Revelations Records)? Ennek nagyjából két oka van: az interjúalanyok nagy részének szájából elhangzik, hogy "ez anno nem ennek lett kitalálva" (persze azóta megint eltelt 15 év, de a helyzet nem változott drasztikusan), illetve, hogy azért egy csomó olyan zenekarból is megszólalnak tagok, akiket én is nagyon királynak tartok. Minden interjúalany a saját helyi színterének történeteire épít, amelyekben sorra kerülnek elő az első hullámos zenekarok nevei (SSD, Uniform Choice, 7 Seconds, korai Agnostic Front), amelyek a második nagy korszakhoz vezettek. Sok történet szól a színterek egymáshoz való viszonyáról, értve ezalatt főleg a Boston - New York szembenállást, de kiderül, hogy persze mindkét oldalról voltak kölcsönösen tisztelt személyek és zenekarok (mint például a Beastie Boys, természetesen!)
A szerző állandó kérdései között szerepel a "létezik-e a true till death?" és a "hogyan látod a straight edge-t ma?", amikre néha meglepően jó válaszokat is lehet olvasni. Persze már régóta tudjuk, hogy korábban minden sokkal jobb volt, a hardcore még nem vált egy sznob hobbivá, de ezt jó sokszor kellett ugyanezt olvasnom, hogy a straight edre-ről is elhigyjem. Bár meg kell vallanom mosolyt csalt az arcomra CIV válasza az első koncerten viselt ruháira vonatkozóan, miszerint megbánta, hogy egy zöld kapucnis pólót viselt amin egy sirály volt, mert "akkoriban nem lehetett a legmenőbb szerelés".
Az olyan egyértelmű bandák, mint a Slapshot, a Judge, vagy a BOLD mellett szerencsére a post-hardcore-ba hajló zenekarok is szóba kerülnek, amiket már én is nagyon bírok, mint Walter Schreifels által a Quicksand, vagy Mike Hartsfield révén a zseniális Freewill és Outspoken (akivel Dini szerint a bajszunk is ugyanolyan, én erre nem leltem még bizonyítékot:P). Ian persze semmilyen "alap könyvből" nem maradhat ki, így természetesen itt is szerepel, felelevenítve az X-ek eredetét, egy mókás korai vitáját Ray Cappoval a straight edge és a vegetarianizmus kapcsolatáról, vagy éppen az ellenmozgalomként létrejött Revolution Summert.
Nem akarok mindent felsorolni, de annyit még kiemelnék, hogy a két leginkább kivesézett zenekar a Youth of Today és a Gorilla Biscuits, annyira talán nem meglepő módon, valamint a szerző néhány hölgyismerőse is szót kap a színtérről. Úgy érzem a lényeg már kiderült, hithűeknek kötelező darab, a többieknek csak érdekes és ajánlott olvasmány!